Ezúton szeretnénk viszonozni köszöneteiket. Örömünkre szolgált, hogy ilyen kedves gyerekekkel, ennyire "jófej" csapattal táborozhattunk az idén. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki a blogon tett bejegyzésével, facebookon küldött üzenetével, vagy szóbeli biztatásával és tegnapi búcsúzó szavaival elismerte a táborral kapcsolatos munkát, legyen az előkészítés vagy lebonyolítás.
Én is úgy gondolom, hogy az együtt töltött két hétben helytálló pedagógusok/kísérő felnőttek minden elismerést megérdemelnek, ezért csatlakozom az Önök dicséreteihez, és köszönöm meg én is a világháló nyilvánossága előtt a 24 órás helytállást:
- Kupeczkiné Paitel Klárának,
- Papné Szalai Csillának,
- Pap Miklósnak és
- Kárpáti Zoltánnak, természetesen a sofőröknek is, akik mindenhova biztonságban juttatták el a csapatot.
Vigyék jó hírét ennek a nagyszerű lehetőségnek, buzdítsanak gyerekeket a kiemelkedő eredmény elérésére, a kitartó szorgalmas munkára, hogy részesei lehessenek ennek a csodának, s ne feledjék, hogy talán egyetlen város, egyetlen település sincs ma Magyarországon, amely ilyen lehetőséget biztosít évek óta tehetségei, legszorgalmasabb diákjai elismerésére.
Hamarosan jelentkezünk a további képekkel és videókkal...
Erzsi néni