1. nap, július 19. vasárnap
Dunakeszi - Ártánd - Nagyvárad - Vársonkolyos - Sebesvár - Torockó - Torockószentgyörgy - Nagyenyed - Gyulafehérvár
Ezt az utazós napot is kihasználjuk, hogy ismerkedjünk Erdély természeti szépségeivel és hagyományaival. Elsőként a Sebes-Körös festői szorosába teszünk egy rövid kitérőt, hogy Vársonkolyosnál egy kalandos lengőhídon átkelve bekukkantsunk a Nagy-Magyar Barlangba. Visszatérve az E60-as főútra, hamarosan a legendás Királyhágóra érünk, hogy egy pillantást vethessünk Erdély felé és az Erdélyi-középhegységre. Innen ereszkedünk le Kalotaszeg vidékére, melynek határán egy rövid megálló erejéig megmozgatjuk magunkat, felsétálva Sebesvár romjaihoz. Utunkat Tordánál az Aranyos folyó völgye felé vesszük, hogy átkelve azon megérkezzünk a Világörökség faluba, a magyar szórvány szigetre, a festői környezetben fekvő, ősi hagyományait gondosan őrző faluba, Torockóra. Innen Torockószentgyörgyre utazunk, s ha az időnk engedi, akkor feltúrázunk a várhoz. Késő délután érkezünk Nagyenyedre, hogy tiszteletünket tegyük a Kőrösi Csoma Sándort (és számos más híres tudóst, írót, költőt, pedagógust) nevelő iskolában, a Bethlen Kollégiumban. Innen már csak egy "ugrás" Gyulafehérvár, a következő két napunk bázishelye.
2. nap, július 20. hétfő
Gyulafehérvár - Zalatna - Verespatak
Ezen a napon az Erdélyi Érchegységbe látogatunk, a híres "aranynégyszöge"-be. A gyönyörű, kanyargós, különleges szépségű útvonal végállomása Verespatak. Útközben megállunk egy kis emlékezésre Zalatna határában, Ompolygyepűnél, az "Erdélyi Vérengzés" néven elhíresült magyarirtás emlékművénél, amely az 1848. október 24-én Zalatnán lemészárolt 700 magyar áldozatnak állít emléket az országút mentén. Megérkezve Verespatakra, igazi kuriózumban lesz részünk, hiszen a szabadtéri bányamúzeumon túl leereszkedhetünk egy római kori "aranybánya" tárnájába. Persze betérünk a Kanadai Gold Corporation által üzemeltetett múzeumba is (látogatóközpont), hogy láthassuk, hogyan igyekszik megnyerni a környék lakosságát és az ide látogatókat is a cianidos eljárású bányászatnak. Délután marad időnk még egy kellemes sétára Gyulafehérváron.
3. nap, július 21. kedd
Gyulafehérvár - Vörös-árok - Szelindek vára - Segesvár - Székelykeresztúr
Különleges nap elé nézünk. Nemcsak azért, mert elköszönünk gyulafehérvári szállásadóinktól, hanem azért is, mert sok-sok különleges szépséggel ismerkedünk meg. Elsőként a várat barangoljuk be 2-3 fős csoportokban felfedezve történelmünk több, mint ezer évének nyomait. Majd továbbhaladva Szászsebes irányába, egy kellemes 1 órás sétának mondható gyalogtúrával közelítjük meg a csodás látványt nyújtó természetvédelmi területet, a Vörös-árkot. Miután így megmozgattuk magunkat, buszozunk egy kicsit, hogy Szelindek vára lábánál ismét megálljunk és fölsétáljunk az út mentén fekvő, romjaiban is monumentális várhoz. Továbbindulva már csak Segesváron tervezünk egy órányi sétát, hogy egy kicsit megízleljük az erdélyi szász kultúrát, szász városok hangulatát. Az esti órákban érkezünk új szálláshelyünkre, Székelykeresztúrra.
4. nap, július 22. szerda
Székelykeresztúr - Máréfalva - Homoródfürdő - Csíksomlyó - Tusnádfürdő - Szent Anna-tó
Időben kell elindulnunk, ha ezen a napon minden tervezett látványosságot meg akarunk nézni. Úti célunk a Hargita hegység legdélebbi része, az a kettős vulkáni kúp, amelynek calderáiban ma egy tó és egy tőzegláp ül meg mélyen: a Szent Anna-tó és a Mohos-láp. Elsőként Máréfalván állunk meg, a székelykapuiról híres faluban. Ezt követően az Erdélyre oly jellemző utóvulkáni működések egyik szabadtéri "múzeumában" tartunk rövid pihenőt, hogy megízlelhessünk néhány borvizet (ásványvizet) az itt sorakozó források egyik-másikából. Majd a Tolvajos-hágón keresztül érünk föl a Hargita platóra, a székelyek szent hegyére olyannyira jellemző, széles vulkáni fennsíkra, hogy az elénk táruló csodás panorámában gyönyörködve ereszkedhessünk be a Csíki-medencébe és álljunk meg Csíksomlyó kegytemplománál. Ezt követően Tusnádfürdő érintésével jutunk el mai célpontunkhoz, hogy rövid fürdőzést követően vezetővel járjuk be a Mohos-láp jégkorszaki maradványnövényektől különleges természetvédelmi területét. Ha időnk engedi, bevesszük programunkba a Büdös-barlanghoz vezető rövid túrát is.
5. nap, július 23. csütörtök
Székelykeresztúr - Szászkézd - Kőhalom - Brassó - Malomdombok - Hétlétrás vízesés túra
Ez a reggelünk sem a lustálkodásról kerül majd emlékeink közé, hanem azokról a feledhetetlen látványosságokról és élményekről, melyek igazán különlegessé teszik majd napunkat. Szászföld irányába vesszük utunkat, s Brassó irányába haladva számos gyönyörű szász erődtemplomot látunk majd, sőt elhaladunk szász parasztvárak mellett is. Elsőként a szászkézdi vár tövében buszozunk majd, és gyönyörködünk a városka központjában felújított, az UNESCO világörökségi listára fölvett erődtemplomban, ami arról is híres, hogy néhány éve itt forgatták a Harry Potter film egy részletét. Az indulástól alig egy óra múlva tárul elénk a felújítva még pompásabb látványt nyújtó kőhalmi vár, amelyhez számos legenda fűződik, megidézve még Konstantinápolyt is. Brassón áthaladunk, hogy elérjük a malomdombi letérőt, ahonnan gyalogosan folytatjuk utunkat a Sipoly patak völgyében, hogy egy szép erdei úton eljussunk a Hétlétrás vízesés aljába. S az igazi kaland csak itt kezdődik, hiszen 7 létrán keresztül lehet följutni a szűk katlanvölgyben úgy, hogy mellettünk zubog lefelé a patak vize. Ha tempósan haladunk, és nem lesz nagy a forgalom a létrákon, akkor lesz arra esélyünk, hogy hazafelé megálljunk egy rövid nézelődésre Brassó főterén, majd bemenjünk Kőhalom várába. Ezen az estén biztosan mindenki farkaséhes lesz.
6. nap, július 24. péntek
Székelykeresztúr - Jézus-kiáltó - Rugonfalvi-tó
Ez a nap igazi felfrissülés lesz mindenkinek. Székelykeresztúr központjából indulunk azon az úton, amelyen 1849. július 30-án Petőfi Sándor is a városba érkezett. Mi azonban hamarosan jobbra térünk, és elkezdjük a kaptatót a Jézus-kiáltó felé. Igen, nem tévedés a név, bár tényleg gyönyörű innen a kilátás a városra és a Nagy-Küküllő völgyére. De a név onnan ered, hogy a város lakossága ide menekült a török dúlások idején, s innen fohászkodott ("kiáltott" Istenért, hogy megmeneküljenek. Egy kellemes séta a gerincen, s hamarosan megpillantjuk a festői környezetben megbúvó kis tavacskát, ami a horgászok paradicsoma is, de egy része a fürdőzőknek lett kialakítva. Az egész napot itt töltjük fürdőzve, napozva. A busz ide jön értünk, s hazafelé már a falun keresztül utazunk vissza a vacsorázó helyünkre és a szállásunkra.
7. nap, július 25. szombat
Székelykeresztúr - Szováta - Vármező - Szászrégen - Marosvécs
Különlegességekben ezen a napon sem lesz hiány. A Sóvidéken haladunk keresztül, s egy kis időre megállunk a híres Medve-tónál Szovátán. Gyönyörű vidéken folytatjuk utunkat a vármezői kisvasút útvonala mentén, hogy megpihenjünk egy jurtahotel vízpartján, s megnézzünk egy pisztrángnevelőt. Továbbhaladva előbb a Nyárád mentén, a Görgényi-havasok lábánál, majd a Maros völgyében, haladunk, megközelítve annak "felső áttörését". Megállunk még Szászrégenben, a Kemény Jánost erdélyi fejedelemmé választó városban, hogy rövid sétát tegyünk a szoborparkban, tisztelegjünk Szent István királyunk, II. Rákóczi Ferenc, Petőfi Sándor emlékműve előtt. Aki errefelé jár, érdemes meglátogatnia a hegedűgyárat, a híres Gliga hegedűk műhelyét. A környék juhar és lucfenyői annyira jó és egyedi fafajtáknak számítanak, hogy még Stradivari is nagyra értékelte. A fa rostjai nem egyenesen, hanem hullámosan nőnek, ez adja a fa jó rezonanciáját. Végül a marosvécsi kastélyban teszünk sétát, mely hosszú pereskedés után nemrég végre visszakerült a Kemény család birtokába, s látogatható.
8. nap, július 26. vasárnap
Székelykeresztúr - Brassó - Tömösi-szoros - Ploiesti - Csernavoda - Eforie-Sud
Ez a nap a hosszú utazásé lesz, de megéri, mert délután már fürödhetünk a Fekete-tengerben. Ismét délkeletnek vesszük az irányt, s a már ismert útvonalon Brassó felé buszozunk. Tovább tartva az irányt, a Keleti- és a Déli-Kárpátokat elválasztó Tömösi-hágón lépünk ki a Román Alföldre. A stratégiai fontosságú hágó többször volt súlyos harcok színtere - legutóbb az 1848-49-es szabadságharcban és az I. világháborúban. A szűk átjárón szerpentineken kanyargunk, s közben gyönyörködhetünk a Nagykő-havas, a Keresztény-havas, s leginkább a Bucsecs lélegzetelállító ormaiban. Hasonlóan gyönyörű út vezet a Prahova folyó völgyén, hogy azt elhagyva az alföldi iparvárosok kőolaj finomítói vegyék át a táj feletti uralmat. Itt már autópályán haladunk, s egyhamar elérjük a Dunát és Csernavoda városát, - a több évtizedig épített hírhedt Duna-csatorna kezdőpontját, mely a Transz-Fogarasi úthoz hasonlóan Ceaușescu megalomániájának terméke volt. A megépítésére kényszer munkatáborokat hoztak létre, ahol politikai foglyokat dolgoztattak, leginkább székely-magyarokat. És ez már Dobrudzsa területe, ahol érintjük a Murfatlar környéki dombokat, melyek mediterrán jellegű klímáján Románia egyik leghíresebb borvidéke, de mindenesetre legnagyobb borfeldolgozója alakult ki. Letérve az autópályáról a jellegzetes vízparti üdülővárosok lassan hullámzó forgalmában araszolunk végcélunkhoz, a Dél-Eforiában található ifjúsági sportcentrumhoz.
9. nap, július 27. hétfő
A Fekete-tengernél
Bízunk benne, hogy a hétvégére Bukarestből ide özönlő turisták vasárnap este visszamentek a fővárosba, s kiürül a tengerpart, de legalábbis csökken a zsúfoltság. Tavaly jó tapasztalataink voltak. A közvetlen tengerparti szálláshely előnye, hogy a tikkasztó déli órákban el tudunk rejtőzni a szobákban az égető nap elől. A finom homokos, lassan mélyülő part, átlátszó tisztaságú víz ideális a fürdőzésre. Kora este csomagolunk össze és a vacsorát követően indulunk vissza Székelykeresztúrra. Hajnali 3-4 óra között várható az érkezésünk. Reggel nem kelünk, mindenki addig alszik, ameddig bír. A képek egy kis ízelítő a tavalyi felvételekből és hangulatból.
10. nap, július 28. kedd
Pihenőnap Székelykeresztúron és környékén
Azért a frissítő túra nem maradhat el! Székelykeresztúrtól nem messzire, Bözsefalva és Betfalva utáni település Nagygalambfalva, Kányádi Sándor költő szülőfaluja. A falutól északra úgy 2 km-re található az a különleges tó, mely a költözőmadaraknak pihenőhelye, a lápvidéket ritkán látó embernek igazi vadregényes csemege. Néhány éve kipallózták, tövébe pedig kilátót építettek, hogy az egyébként is csodálatos körpanorámát még inkább megcsodálhassa az arra járó. Kis csoportokban megyünk be a pallókon a szabad víztükrökig, hogy megpillanthassuk a különleges úszó szigeteket. Ennyi fér a mai napunkba, amely végén biztosan nem kell senkit sem ringatni, az előző éjszakai buszozás miatt sem.
11. nap, július 29. szerda
Székelykeresztúr - Zeteváralja - Ivó - Madarasi-Hargita - Székelyvarság
Utolsó szálláshelyünkre költözünk ezen a napon, s egyben megkezdjük búcsúzásunkat a Székelyföldtől. S mi lenne erre méltóbb, mint a székelyek szent hegye, a Hargita, s annak is legmagasabb csúcsa, az 1801 méter magas Madarasi Hargita. Tavaly óta már "mászni" sem kell, hiszen Uniós beruházással aszfaltos utat építettek egészen a Madarasi Menedékházig. Lehet, hogy a romantikusabb traktorozást választjuk, de az is lehet, hogy programot kérünk az ivói vadasparkba, s inkább busszal megyünk föl a Hargitára - időnyerés céljából. Visszafelé rövid időre megállunk gyönyörködni a Zetelaki Víztározó csodálatos panorámájában, majd nemsokára begurulunk a Csorgókő Panzió elé, hogy elfoglaljuk kétfős, minden igényt kielégítő szobáinkat.
12. nap, július 30. csütörtök
Varság - Libán - Gyergyótekerőpatak - Súgó-barlang
A legszebb vidékekkel búcsúzunk. Úgy állítottuk össze az utolsó napok programját, hogy a legszebb és a Székelyföldre legjellemzőbb képeket vigyék haza magukkal táborozóink. Ezért a Hargitán átjáróul a legvadregényesebb útvonalat választottuk. Az ember által még alig érintett természetet csodálhatjuk útközben, s nem véletlenül sejlik fel gondolatainkban Tamási Áron Ábelje. Hiszen éppen itt, a Sikaszó patak völgye volt a könyvből készült film forgatási helyszíne. Tovább kanyarogva a fenyőerdők és tisztások között, hirtelen egy holdbélinek tűnő világba érkezünk. Ma már kilátó az a kőbánya, melynek széléről lélegzetelállító panoráma tárul elénk a Gyergyói medencére. Rövid pihenő után tovább kanyargunk, s beérünk arra a településre, mely a patak kanyarulatait követte betelepülésével. Így aztán nem csoda, hogy a különleges hosszúságú település neve is Gyergyótekerőpatak. Aki ismeri a székelyeket, annak nem kell magyarázni, hogy a székely humor és virtus miért is nevezte át a falut Rio de Kacskaringó-ra. Hamarosan megállítjuk a buszt, fölvesszük a túracipőt, s neki indulunk a fenyvesbeli sétának megtöltve tüdőnket friss hegyi levegővel, hogy bírjuk az utolsó nagy kaptatót a Sugó-barlang bejáratáig. Karbid és elemlámpák a kísérőink a barlangász vezető mellett. Fenséges érzés lesz a cseppköveket ilyen közelségben, a szűk barlangi helyeket ilyen közelben megérezni.
13. nap július 30. péntek
Varság - Szejkefürdő - Farkaslaka - Korond - Körösfő - Ártánd - Dunakeszi
Az utolsó nap is tartogat még érdekességeket, bár biztosan mindenki nagyon igyekszik már haza a családjához. Egy kis ízelítő a Székelyföldből. Olyan ereklyék, amelyek meglátogatása nélkül senki nem hagyhatja el Erdélyt. Alig egy órányi buszozás Varságból, és máris az egyik ikonikus helyen nézelődhetnek a táborozók. A Szejke oldalában járnak, a legnagyobb székely, Orbán Balázs volt birtokán, kívánsága szerinti nyughelyén. A nép által "szegény bárónak" nevezett híres tudós tiszteletére állított székelykapuk alatt juthatunk el a síremlékig. A látvány és az érzés is páratlan. Ezután éppen csak fel kell lépni a buszra, és Székelyszentlélek érintése után pár perc múlva leszállni Farkaslakán, Tamási Áron síremlékénél, két cserefa árnyékában. Előtte áll a "Tonnás hegyi beszéd" a 3 m méter magas, Hargitáról hozott trachit tömb, melyet Szervátiusz Jenő és Tibor faragott sokáig. (Érdekesség, hogy az iskolánk - Dunakeszi Kőrösi - előtt álló Kőrösi szobor alkotója Szervátiusz Tibor.) A következő állomás Korond lesz, ahol utolsó fillérjeiket elkölthetik a gyerekek, s innen már folyamatosan haladnak, akár megállás nélkül is Körösfőig. Rövid pihenő, kis nézelődés, esetleg bekukkantás a híres műemlék templomba, s irány a határ. Itt nyerik vissza az odafelé "elvesztett" egy órát. A határ átlépésétől úgy 3,5 órát érdemes számolni a hazaérkezésre. Este 8-10 között érkezhet meg a csoport, de erről pénteken már többet tudok mondani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése