2015. július 31., péntek
90 km-re van a csapat Dunakeszitől
19 órakor beszéltem Klári nénivel, akkor 90 km-re voltak Dunakeszitől az M3-as autópályán. Ha a Gödöllőnél folyó munkálatok miatt nem lesz torlódás, és nem lassul le a forgalom, akkor 8-8.30 között itthon lesz a csapat!
Átlépték a határt!
Hamarosan hazaérnek világjáróink! 16.45-kor érkezett az üzenet, hogy átlépték a határt, s gondolom a gyerekek telefonjai is égtek ezekben a percekben. Úgy érdemes számolni, hogy ettől az időponttól 3,5-4 óra az út Dunakesziig, attól függően, hogy milyen a forgalom. Úgy gondolom, hogy este 8 - 8.30 óra között megérkeznek. Nagy izgalommal várom én is csapatot. Zoli bácsi most is megerősítette, hogy egy nagyon aranyos, kedves, jó kis társaság gyűlt össze az idén. Köszönjük Önöknek is, hogy ilyen gyermekekkel lehettek a szervezők, kísérő pedagógusok. A blogot ne felejtsék el nézegetni, mert az út során készült többi képeket is hamarosan föltesszük, és úgy december tájékára elkészülnek a kisfilmek (vágva és zenei aláfestéssel), amelyeket Zoli bácsi készített az út során.
Jó pihenést kívánok mindenkinek!
Erzsi néni
Gyorsabban haladnak hazafelé
Máris 1 órával előrébb jár a csoport, mint azt jósoltam. Sajnos esőben utaznak, így nem tudtak megállni sem Szejkén, sem Farkaslakán. Mindjárt Korondra érnek, ahol 40 perces megállást terveznek, ha csillapodik az eső. Így az érkezésük is korábbra várható, akár már este 8 körül is itthon lehetnek.
Erzsi néni
Már úton vagyunk hazafelé. Ízelítőül néhány reggeli fénykép.
Látkép a felhős Varságról:
Készülődés, csomagolás:
Pillanatképek a reggeliről, a búcsú pillanatairól:
A Varság határát jelképező székelykapunál is készült csoportkép:
Korondon szerencsére nem esett az eső, így mindenki el tudta költeni a maradék zsebpénzét.
A búcsú pillanatai: Zoli bácsitól, Erdélytől, ...Természetesen elénekeltük a tábori indulónkat is.
Tizenegy órakor indultunk Korondról. Kérjük, figyeljék ennek a bejegyzésnek a megjegyzéseit, mert oda telefonról is tudunk írni a határról és utána is.
Indulás és érkezés
Kedves Mindenki!
Igyekszem kapcsolatot tartani a hazainduló csoporttal, hogy pontosabb információkkal tudjak szolgálni az érkezést illetően. Jelenleg annyit tudok, hogy 8.30 körül tervezik az indulást. Ha ez sikerül, akkor 9.30 körül érkeznek Szejkére, és 11 körül Korondra. Ott egy órás vásárlás után, várhatóan dél körül indulnak tovább. Számításaim szerint így 16 óra körül érhetnek Körösfőre, 18 óra körül a határra. (Itt visszanyerik az odaúton "elveszített 1 órát.) Ebben az esetben 21 óra körül érkezhetnek meg a Kőrösi Iskola elé. Persze ha hamarabb indulnak, ha az esőzések miatt nem tudnak fölmenni a Szejke oldalába... Szóval igyekszem követni a csapatot, és jelezni, hogy a fenti ütemet tartva halad-e a csapat. Addig is kérem, hogy készítsék el mindenki kedvenc ételét vacsorára, és készüljenek föl a hajnalig tartó élménybeszámolókra...
Erzsi néni
2015. július 30., csütörtök
Búcsú Erdélytől
Sok záporral búcsúzunk: ma délután ötször esett és ötször sütött ki a nap de egyszer sem áztunk meg!
...két második helyezést,
és végül következett a győztes csapat!
Ma megtudtuk, hogy van közöttünk egy születésnapos, akit az egész csapat dallal köszöntött fel.
A vacsora is nagyon kapós volt: tárkonyos pityókaleves, bécsi szelet hasábburgonyával és rántott gombafejek, savanyú uborkával. Befejezésül meghallgattuk a gyerekek kedvenc dalát.
A székelykeresztúri vetélkedő nagyon jó eredménnyel zárult. Nagyon szoros volt az eredmény, több holtverseny is kialakult. Ezért kiosztottunk egy 3,5. helyezést is, öt harmadik helyezést,...két második helyezést,
és végül következett a győztes csapat!
Ma megtudtuk, hogy van közöttünk egy születésnapos, akit az egész csapat dallal köszöntött fel.
Az este további része a pólók aláírásával, közös játékkal és a pakolással telik.
Barlangtúra
Éppen most érkezett vissza a csapat Varságba. Az idő is tudja, hogy búcsúznak a gyerekek a két hetes tábortól és Erdélytől, mert dörög, villámlik, és pár perce eleredt az eső. Mindenki elfáradt ebben az utolsó túrában, mert hazafelé az egész busz aludt. Amióta nem jártunk a Súgó barlangban, sok változás történt. A csoportot egyszerre vitték be az idegenvezetők 10 perces különbséggel. Kiosztották a karbid lámpákat és az elemlámpákat - hiszen ez nem egy kiépített barlang, éppen ez adja az érdekességét és a különlegességét. Viszont már helyeztek el benne információs táblákat, és szakértő geológusok, barlangászok vezetik végig a csoportokat. Amikor kijöttek a barlangból, már borult volt az idő. Ennek ellenére elmentek Gyergyószentmiklósra, hátha nyitva találják a Salamon Ernő Líceum iskolatörténeti kiállítását - amelyről szép emlékeket őrzünk korábbi táboraink kapcsán. Sajnos nem jártak szerencsével, s még egy óriási zápor is a nyakukba hullott - de csak képletesen, mert mindenki a buszon volt, amikor leszakadt az ég. Így hazafelé vették az irány, s úgy tűnik, hogy az esőt is vitték magukkal, bár Varságban csak egy 15 percre mutatta meg magát az eső.
Tegnap csorba volt a vacsora és pörkölt, úgy hallom, hogy mindenkinek ízlett. Ma tárkonyos pityóka levessel várják a csapatot, s a változatosság kedvéért rántott hús lesz petrezselymes burgonyával a második fogás.
Csilla néni biztosan hamarosan feltölti a fotókat és megosztja a barlangtúra élményeit is.
Tegnap csorba volt a vacsora és pörkölt, úgy hallom, hogy mindenkinek ízlett. Ma tárkonyos pityóka levessel várják a csapatot, s a változatosság kedvéért rántott hús lesz petrezselymes burgonyával a második fogás.
Csilla néni biztosan hamarosan feltölti a fotókat és megosztja a barlangtúra élményeit is.
Este én is jövök a holnapi indulás és várható érkezés részleteivel.
Erzsi néni
Varság reggel
Együtt keltünk a nappal ...
Megérkeztünk a Sípos-kő hegy lábához. Innen már gyalog folytattuk utunkat.
Amíg a barlangász vezetőnkre vártunk, futóverseny dobta fel a társaság hangulatát.
Emléktábla a barlang bejáratánál.
Cseppkövek:
Amatőr barlangászok:
"Aktív" pihenés, készülés a hazautazásra és a vacsorára.
Készülődünk a reggelihez, erőt gyűjtünk a Súgó barlang felfedezéséhez...
Reggeli a Csorgókő panzió ebédlőjében:
Csoportkép a Libánon. Háttérben egy kőbánya és a hegyek.Megérkeztünk a Sípos-kő hegy lábához. Innen már gyalog folytattuk utunkat.
Amíg a barlangász vezetőnkre vártunk, futóverseny dobta fel a társaság hangulatát.
Emléktábla a barlang bejáratánál.
Cseppkövek:
Amatőr barlangászok:
"Aktív" pihenés, készülés a hazautazásra és a vacsorára.
Este még jelentkezünk a keresztúri vetélkedő eredményhirdetésével.
2015. július 29., szerda
A mai nap is jól sikerült!
Most beszéltem Zoli bácsival, ezért megosztom a legfrissebb információkat a mai napról. Egy kis útvonal módosítással indítottak, mert Marosvásárhely felé vették az irányt. Sikerült egy rövid városnézés, fényképezkedés a Fő téren a város egyik szimbólumának számító virág óránál. Az odaúton a buszon megnézték az "Adjátok vissza a hegyeimet" c. Wass Albert életrajzi filmet Rékasi Károly főszereplésével (aki még nem látta, annak szívből ajánlom). A marosvécsi kastély nagyon érdekes volt, úgy értesültem, hogy a gyerekek is élvezték a 2 órás idegenvezetést. (Jövőre már a túrát is beletesszük az Isten székére) Innen indultak visszafelé, Vármezőnek, ahol azonban a jurta tábor sajnos felszámolás alatt van, lebontották a jurtákat, tehát a látnivalók eltűntek. Most járnak Szovátán, ahol rövid sétát tesznek majd a Medve-tó körül (fél órás, nagyon szép és kellemes séta), s úgy indulnak majd tovább a mai szálláshelyre, Varságba.
A tegnapi vacsora csorba leves volt és rántott hús. Úgy vélem, hogy a csorba mára is kijut - ismerve Zoli bácsi ízlését és kívánságait. Aki már evett csorbát, az tudja, hogy mennyire kellemes a savanykás, tartalmas leves - főleg a hosszú táborozásban és buszozásban megfáradt gyomornak. Egyelőre ennyi, este bizonyára jelentkezik a csapat is. Erzsi néni
Búcsú Székelykeresztúrtól, indulás a sóskúti szállásról:
Első megálló Marosvásárhely, a virágóránál:
Búcsú Székelykeresztúrtól, indulás a sóskúti szállásról:
Első megálló Marosvásárhely, a virágóránál:
Várjuk a buszt:
Második megálló Marosvécs, ahol be tudtunk jutni a fél éve megnyitott báró Kemény János kastélyába, ahol egy kedves fiatalember idegenvezetését is élvezhettük. Sajnos a kastély egy része még nem került felújításra, de így is volt pár szoba, ami az eredeti állapotában megtekinthető volt.
A bárónő szobájának a mennyezete csodálatos volt:
és a cserépkályhát is eredeti állapotában láttuk:
Kemény János dolgozószobájában is sok fotót készítettek a gyerekek.
Csoportkép a kastély udvarán és ...
Wass Albert sírjánál.
Harmadik megállónk Szováta, Medve-tó:
Végre van wi-fi!!!! Varság, Csorgókő panzió:
Az erkélyes szobák a fenyőerdőre néznek, innen biztos gyönyörű lesz a napfelkelte!
Két ágyas, fűrdőszobás elhelyezés, maga a paradicsom:
Mindenki az erkélyen tolong és csodálja a tájat!
Az emeleti folyosó végén egy gyönyörű társalgóban tud összejönni a csoport:
Jött az újabb meglepetés, az étteremben a vacsoránkhoz való terítés...
A vacsora nagyon bőséges és finom volt.
Holnap újra jelentkezünk, nagyon örülnénk, ha a kedves szülők is írnának addig néhány sort a blogra!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)