2015. július 19., vasárnap

Első nap Gyulafehérvárig

Kedves Erzsi és érdeklődő Szülők!
Szerencsésen megérkeztünk első szállásunkra, a levest már jóízűen el is fogyasztottuk.
A mai utunk rövid összefoglalója:
A Nagy Magyar-barlang méretei váratlanul tárultak a szemünk elé, mindenkit ámulatba ejtett. Előbb azonban, próbaképp, át kellett kelnünk egy kisebb függőhídon, majd a barlangba vezető hosszabb, libegősebb változaton.
A barlang előtt sokan piknikeztek a Sebes-Körös partján, többen pancsoltak a folyóban. A barlangba csak két fordulóval tudtunk bemenni, de megérte a várakozás: nehéz terepen, alig megvilágított úton, de kellemes hűvösben leshettük meg, hol élhettek az ősemberek, hol volt a "hálószobájuk", megkóstolhattuk a barlangi forrás tiszta, hűs vizét.

A Királyhágón áthaladva érintettük Csucsát, Körösfőt, megcsodáltuk a Tordai hasadékot, majd pihenésképp Torockón  sétáltunk, megcsodáltuk a Székelykő hatalmas szikláit.
Nagyon elszaladt az idő, így Nagyenyed érintésével nyolc óra után érkeztünk meg a lányok szállására. Vacsorára a leves után bundázott sertésszelet, burgonyapüré és fagylalt volt.
Itt most tíz óra van, a lányok elvonultak zuhanyozni, a fiúk elindultak Alvincre.
Holnap újra jelentkezünk!

2 megjegyzés:

  1. Köszönöm a híradást, nagyon együtt éreztem Veletek, mert erőt próbáló volt a mai hőség, s úgy tűnik, ez a napokban sem lesz jobb. Jó pihenést kívánok, bízom benne, hogy ott legalább egy kicsit lehűl éjszakára a levegő.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Táborozók! Nagyon szépen köszönjük a részletes beszámolót, már nagyon vártuk a híreket felőletek. Fantasztikus képek és csodálatos helyek, ahol jártatok, kicsit úgy érezzük magunkat, mintha mi is ott lennénk. A mai hosszú és tartalmas nap után jó pihenést, az elkövetkezendő napokra pedig kellemes időtöltéstkívánunk, érezzétek nagyon jól magatokat! Valamint fényképezzetek sokat, hogy esténként kicsit mi is átélhessük Veletek ennek a fantasztikus kirándulásnak a hangulatát! Üdvözletét küldi otthonról: a Krámli család

    VálaszTörlés